Dócs Tamás
Jóga oktató2010-ben vettem részt az első jógaórámon és nagyon hamar ráéreztem, hogy ez nemcsak egy remek mozgásforma lehet számomra – mely által egyébként közel 20 felesleges kilótól szabadultam meg 2 év alatt –, hanem a kiteljesedést szolgálva, belső harmóniát teremt. Megerősített bennem régóta lappangó gondolatokat a világ és az ember mibenlétéről és segít másként, tisztábban látni mindent. A jóga útja: folyamatos fejlődés. Mindenki máshonnan indul és más tempóban halad, de aki egyszer rálépett, tudni fogja, hogy jó úton jár.
2011-től folyamatosan képeztem magam Kiss Zoltán Nitai mellett, s végül nála végeztem el a hatha jógaoktatói tanfolyamot, illetve mysore stílusban Ricardo Martineztől is sokat tanultam, nemcsak az ashtangáról. 2016 óta oktatóképzéssel is foglalkozom, több mint 250-en végeztek már az irányításom alatt, és ez nagyban segítette a saját tudásom elmélyítését is.
Mivel egész életemben pozitív változásokat hozott – és hoz azóta is – a gyakorlás, fontosnak tartom ezt másoknak is átadni, és az ő fejlődésük, lelkesedésük, örömük napról napra megerősíti elhivatottságomat, hogy érdemes és hasznos ezzel foglalkozni, adni és kapni, az oktatás révén is fejlődni - mert mindig van hova!
Ha csak mozgásként tekintesz a jógára, akkor is megtalálod a számításod: remek kiegészítője lehet bármilyen sportnak (nyújtás, mobilitás, testtudat fejlesztése), de ha mélyebb önismeretre törekszel, akkor még többet adhat számodra!